„Az erdélyi nemzeti jelentőségű programok megvalósítására kiírt pályázat”


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) - a BGA Pro Transilvania Kft. közreműködésével – a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. tv. végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján meghívásos pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2016. évi „Egyéb támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja:
Jelen pályázat célja a Romániában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.
A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására kíván ösztönözni, e célokat tükröző pályázatok támogatásával.


2. A pályázati felhívás tárgya:
Romániai illetőségű, a határon túli magyar közösségfejlesztésben, a magyar anyanyelvű kultúra értékeinek megőrzésében és átadásában szerepet vállaló intézmények működésének és programjainak támogatása a pályázati felhívás mellékletei szerint.


3. A pályázatra meghívottak:

3.1 Jelentős szakmai és kulturális intézmények működési költségének támogatására az 1. sz. mellékletben feltüntetett intézmények
3.2 Szórványkollégiumi programok megvalósítására a 2. sz. mellékletben feltüntetett intézmények
3.3 Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programjának megvalósítására a 3. sz. mellékletben feltüntetett intézmények
3.4 Kulturális és tudományos médiatámogatási program megvalósítására a 4. sz. mellékletben feltüntetett intézmények
3.5 Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programjának megvalósítására az 5. sz. mellékletben feltüntetett intézmények

Jelen pályázati felhívásban csak a mellékletekben felsorolt szervezetek nyújthatnak be pályázatot.


4. Támogatható kiadások:

4.1 Személyi kiadások: bruttó bérek, bruttó megbízási díj, egyéb személyi juttatás, járulékok
4.2 Dologi kiadások: anyagköltség, karbantartási költség, üzemeltetési kiadások, bérleti díj (ingatlan, eszközbérlet), reklám kiadások, reprezentációs kiadások, rendezvények kiadásai, szolgáltatások (eseti megbízás, szakértői szolgáltatás, közüzemi szolgáltatás, kommunikációs szolgáltatás, takarítás, őrzés), egyéb szolgáltatások (banki, hatósági, eljárási).
4.3 Felhalmozási kiadások: beruházás, felújítás


5. Nem támogatható kiadások:

5.1 Egyéb személyi juttatások közül: felmondás, végkielégítés
5.2 Ingatlan- és gépjármű vásárlás
5.3 Jövedéki termékek költségei
5.4 Késedelmi kamat, bírság


6. A pályázat benyújtásának általános feltételei, szabályai

6.1 Támogatás igénybevételére jogosultak a pályázati felhívás 3. pontjában felsorolt szervezetek, de nem részesülhetnek támogatásban:

6.1.1 azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést - nekik felróható okból - maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget), vagy amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel;
6.1.2 akiknek az Alappal szemben lejárt fizetési kötelezettségük áll fenn, illetve lejárt határidejű – nem teljesített – elszámolási kötelezettségük áll fenn;
6.1.3 azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási eljárás van folyamatban;
6.1.4 azok a szervezetek, amelyek a 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg;
6.1.5 azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.1.1-6.1.4. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.


7. Igényelhető támogatás

7.1 800.000 Ft – 5.000.000 Ft közötti összeg az 1. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 95.100.000 Ft.
7.2 500.000 Ft – 3.500.000 Ft közötti összeg a 2. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 45.500.000 Ft.
7.3 800.000 Ft – 6.000.000 Ft közötti összeg a 3. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 27.300.000 Ft.
7.4 1.200.000 Ft – 3.400.000 Ft közötti összeg a 4. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 21.200.000 Ft.
7.5 1.200.000 Ft – 3.000.000 Ft közötti összeg az 5. számú mellékletben felsorolt intézmények esetében. A teljes támogatási keretösszeg 62.400.000 Ft.
7.6 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egy összegben vagy részletekben folyósít a Támogató.
7.7 A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása mellett utólagos beszámolási kötelezettséggel
7.8 A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.


8. A pályázat megvalósítási paraméterei:

8.1 Megvalósítási időszak: 2016. március 1. – 2017. február 28.
8.2 A pályázat benyújtási ideje: 2016. április 27.- 2016. május 27.
8.3 Elszámolási határidő: a támogatott program megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2017. március 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével


9. A pályázat benyújtásának formája:

A pályázat benyújtása elektronikus (e-pályázat) formában történik a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy a BGA Zrt. honlapjáról.

A pályázati csomag elemei:
• pályázati felhívás;
• pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei;
• 2016. évi Pályázati és elszámolási útmutató (továbbiakban: Útmutató)
• Általános Szerződési Feltételek.


10. A pályázat benyújtásához szükséges adatok, dokumentumok, formai követelményei:

10.1  PÁLYÁZATI ADATLAP
A NIR rendszerben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei.

Csatolandó mellékletek:

2011-2015 évben a Bethlen Gábor Alapból támogatást nyert pályázók két melléklet benyújtásával pályázhatnak:

  •  2016. évben kiállított hatósági nyilvántartásba vételről szóló igazolás;
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek (a NIR-ből és a BGA Zrt. honlapjáról letölthető a nyilatkozat sablon szövege).

2011-2015. évben a Bethlen Gábor Alapból
támogatást nyert pályázók esetén a létesítő okiratot, az aláírás és a pénzforgalmi számlaszám igazolását a BGA Zrt. illeszti a pályázatokhoz, melyet a pályázat kitöltésekor ellenőrizni szükséges. Ha a szervezetben bekövetkezett változások indokolják, a mellékletet kérjük frissíteni!

Azon pályázóknak, akik a Bethlen Gábor Alapból a 2011-2015. évben nem részesültek támogatásban, az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteniük az elektronikus pályázati adatlap mellékleteként a NIR rendszerbe:

10.2 LÉTESÍTŐ OKIRAT
Az utolsó módosításokat is tartalmazó, hatályos alapszabály vagy alapító okirat, mely tartalmazza a pályázó szervezet aktuális adatait, különös tekintettel a szervezet törvényes képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére.

10.3 ALÁÍRÁS IGAZOLÁS
A pályázatban törvényes képviselőként megjelölt azon személy aláírás igazolása (aláírási címpéldány vagy banki karton), aki a Nyilatkozat c. mellékletet aláírja illetve nyertes pályázat esetén szerződést köt a BGA Zrt.-vel.

10.4 MŰKÖDÉSI IGAZOLÁS
2016. évben kiállított működési igazolás vagy annak kiállítására vonatkozó benyújtott kérelem másolata.
A tárgyévi működési igazolást minden pályázónak be kell nyújtania, függetlenül az előző évi támogatásoktól!

10.5. PÉNZFORGALMI SZÁMLA IGAZOLÁSA (BANKI IGAZOLÁS)
Pénzforgalmi számlaszám igazolás, amely tartalmazza a bankszámlával kapcsolatos azonosító adatokat.

10.6. NYILATKOZAT
Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A melléklethez használt sablon a NIR-ben elérhető illetve a bgazrt.ro oldalról letölthető. A mellékletet szkennelve fel kell tölteni a pályázathoz és egy eredeti példányt legkésőbb a pályázat NIR rendszerben való rögzítésének napjáig postázni szükséges a BGA Pro Transilvania Kft. címére: 400750 Cluj, OP. 1., CP. 423.
A nyilatkozatot a szervezet törvényes képviseletére jogosult személy írja alá. Az aláíró személy képviseleti jogosultságát a létesítő okiratnak alá kell támasztania, amennyiben az nem derül ki a létesítő okiratból vagy a törvényes képviselő akadályoztatva van, Meghatalmazás csatolása is szükséges a pályázat érvényességéhez!

10.7. INGATLAN DOKUMENTUMAI
Ingatlanhoz kapcsolódó pályázat benyújtása esetén a tulajdoni lap, tulajdonostársak hozzájárulásáról szóló nyilatkozat. A pályázat benyújtásához be kell szerezni 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot.

10.8. MEGHATALMAZÁS
Amennyiben a Nyilatkozatot nem a szervezet törvényes képviselője írja alá, úgy a nyilatkozattevő(k) meghatalmazásának csatolása szükséges. A melléklethez használható sablon a NIR-ben elérhető illetve a bgazrt.hu illetve a bgazrt.ro oldalról a pályázati dokumentációból letölthető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását csatolni szükséges.

Az okiratok, igazolások magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR rendszerbe.


11. Hiánypótlás:
Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló NIR rendszeren küldött elektronikus értesítés kézbesítésétől számított legfeljebb 15 nap áll rendelkezésre.


12. A pályázat érvénytelen, ha:

12.1 a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
12.2 a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem csatolta;
12.3 a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg;
12.4 a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak


13. A pályázatok elbírálásának szempontjai:
A BGA Zrt. az alábbi szempontrendszer alapján dolgozza fel a beérkezett pályázatokat:

13.1 Tartalmi értékelés szempontjai:
• a pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati felhívás alapvető célkitűzésének, a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységének támogatását szolgálják
• a pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van.

13.2 Pénzügyi értékelési szempontok:
• a szöveges indoklás alátámasztja a részletes költség táblázatban tervezett összegeket
• a tervezett kiadási költségsorok a projekt megvalósításához indokoltak és összhangban vannak a vállalt szakmai feladatokkal.
• a vállalt szakmai feladatok és a szöveges indoklás alátámasztják a tervezett költségek mértékét


14. Döntés:

A pályázatok támogatásáról a Bethlen Gábor Alapról szóló hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint születik döntés.
A döntés-előkészítés alapján a pályázatokról a Bethlen Gábor Alap felett rendelkezni jogosult Bizottság dönt. A nyertesek listáját a pályázat kiírója a döntéstől számított 15 napon belül közzéteszi a bgazrt.ro és a bgazrt.hu honlapon.
A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos döntését nem indokolja, és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs.


15. Szerződéskötés:

A nyertes pályázókkal a BGA Zrt. támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának és a szerződéskötésnek a feltételeit, illetve dokumentumait az Útmutató valamint az Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák. Amennyiben a pályázat eredményéről szóló értesítésben meghatározott határidőig a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok közül bármelyik nem érkezik be a pályázat kiírójához vagy nem felel meg az Útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a szerződéskötési ajánlat hatályát veszti.


16. A támogatási szerződés megszegésének következményei:

16.1 Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.

16.2
A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott az az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A § (2) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm.rendelet, valamint a határon túli költségvetési támogatásokról szóló 98/2012. (V.15.) Korm. rendelet szerinti ügyleti - késedelem esetén késedelmi - kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni.  A BGA Zrt. a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként pénzkövetelési biztosítékot határozhat meg.

17. A pályázatokra vonatkozó speciális szabályok:
Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy amennyiben a 3.1., 3.4. és 3.5. pályázati célokra nyújtandó támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül, támogatása kulturális célú támogatás vagy csekély összegű (de minimis) támogatás formájában kerül megítélésre.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikkének (1) bekezdése értelmében – a Szerződések más rendelkezése hiányában – a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeknek (állami forrás, szelektivitás, előny a kedvezményezett vállalkozásnál, tagállamok közti kereskedelem érintettsége, valamint a verseny torzulása vagy ennek veszélye) egyszerre kell teljesülniük ahhoz, hogy az uniós állami támogatási szabályokat alkalmazni kelljen.

A BGA  Zrt. egyedi vizsgálattal az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmezése szerint a pályázatot állami vagy nem állami támogatásnak minősítheti.
Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy amennyiben a kedvezményezett részére nyújtandó támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül, támogatása

A) csekély összegű (de minimis) támogatás vagy
B) kulturális célú támogatás esetén kulturális célú támogatás
formájában az alábbi szabályok szerint kerül megítélésre:

A) Csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]

Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.
Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.

A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A támogatott kijelenti, hogy – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével – a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.

A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:

a) a 104/2000/EK tanácsi  rendelet hatálya alá tartozó, a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozások;
b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások;
c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások, amennyiben:
ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
cb) a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ;
d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
e)  az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;
f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító  járművek   megvásárlására [3. cikk (2) bekezdés 2. albekezdés].

Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni – feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek  (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható. A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

B) E pályázati felhívás alapján a határon túli magyar kultúra támogatására kulturális célú támogatás az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés h) pontja alapján nyújtható, az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szabályainak megfelelően.
Audiovizuális célú alkotásra kulturális célú támogatás nem nyújtható!


18. Adatvédelmi hozzájárulás
A pályázat beadásával a pályázó egyben hozzájárul, hogy az alábbi adatainak és a támogatói döntés tartalmának a BGA Zrt. internetes honlapján való nyilvános közzétételéhez, kezeléséhez.

• a pályázó neve,
• lakcíme vagy székhelye,
• a pályázat Bga tv. szerinti jogcíme,
• a pályázott összeg,
• a pályázatról szóló döntés,
• a támogatási összeg,
• a támogatás formája, kategóriája, intenzitása,
• a támogatás futamideje,
• az elszámolás (közbenső elszámolás) határideje,
• az elszámolás időpontja,

A Pályázó felelősséget vállal arra, hogy az általa benyújtásra kerülő bármilyen nemű dokumentáció - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, továbbá az érintettre irányadó személyes joga alapján - nem sérti senki személyiségi jogait és a Pályázó rendelkezik mindazon beleegyezéssel, engedéllyel, amely az e jogokkal bíró személyektől beszerezhető. Az ezek esetleges hiányából származó következmények teljes mértékben a Pályázót terhelik.

További információk a BGA Zrt. honlapján – bgazrt.hu és bgazrt.ro – a 2016. évi Pályázati és elszámolási útmutató címszó alatt találhatóak.


1.számú melléklet
Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja

  1. Diakónia Keresztyén Alapítvány
  2. Erdély Mentőcsoport
  3. Erdélyi Kárpát Egyesület
  4. Gondviselés Segélyszervezet
  5. Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
  6. Jakabffy Elemér Alapítvány
  7. Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság
  8. Kriterion Könyvkiadó (Kriterion Közművelődési Alapítvány)
  9. Lasarus Alapítvány
  10. Partiumi Magyar Művelődési Céh
  11. Pósta Béla Egyesület
  12. Erdélyi Magyar  Filmszövetség
  13. Erdélyi Kézmíves Céh
  14. Romániai Magyar Zenetársaság
  15. Pusztinai Házért Egyesület
  16. Szeret Klézse Alapítvány
  17. Teleki Téka Alapítvány
  18. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány
  19. Erdélyi Magyar Adatbank Egyesület
  20. Kolozsvár Társaság
  21. Romániai Magyar Dalosszövetség
  22. Romániai Magyar Gazdák Egyesülete
  23. Romániai Magyar Néptánc Egyesület
  24. András Alapítvány
  25. Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet
  26. Kolozsvári Magyar Diákszövetség
  27. Magyar Ifjúsági Tanács
  28. Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület
  29. Tranzit Ház (Tranzit Alapítvány)
  30. Barabás Miklós Céh
  31. Erdélyi Magyar Írók Ligája
  32. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság
  33. Romániai Magyar Közgazdász Társaság
  34. Romániai Falugondnokságok Szövetsége
  35. Kriza János Néprajzi Társaság
  36. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet)
  37. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
  38. Mariánum Egyesület
  39. Zabolai Csángó Múzeum (Pro Museum Egyesület)
  40. Csillagocska Alapítvány
  41. Udvarhelyi Fiatal Fórum
  42. Szent László Egyesület
  43. Marosvásárhelyért Egyesület
  44. Áldás Népesség Társaság
  45. Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata
  46. Életfa Családsegítő Egyesület
  47. Élő Erdély Egyesület
  48. Dribli Egyesület
  49. Egyesület az Erdélyi Szórványmagyarságért
  50. Szórvány Alapítvány
  51. Kalotaszeg NTE Egyesület
  52. Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége
  53. Amőba Alapítvány
  54. Magyar Újságírók Romániai Egyesülete
  55. HIFA Románia Segítség Mindenkinek Egyesület

2. számú melléklet
Szórványkollégiumi programok

  1. Bartók Béla Szórványkollégium (Bartók Béla Alapítvány), Temesvár
  2. Bethlen Gábor Kollégium (Bethlen Gábor Alapítvány), Nagyenyed
  3. Gaudeamus Szórványkollégium (Gaudeamus Alapítvány), Segesvár
  4. Református Kollégium (Kőhalmi Református Egyházközség), Kőhalom
  5. Wesselényi Szórványkollégium (Zilahi Református Kollégium Baráti Társasága), Zilah
  6. Téglás Gábor Szórványkollégium (Téglás Gábor Elméleti Líceum), Déva
  7. Ady Endre Szórványkollégium (Ady Endre Kulturális Egyesület), Kalotaszentkirály
  8. Árvácska Gyermekotthon (Vízaknai Református Egyházközség), Vízakna
  9. Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány, Gyulafehérvár
  10. Bethesda Gyermekotthon (Zsoboki Református Egyházközség), Zsobok
  11. Szivárvány Alapítvány, Magyarfülpös
  12. Csiky Gergely Iskolaközpont (Alma Mater Alapítvány), Arad
  13. Szent Anna Gyermekotthon (Possibilitas Egyesület), Csicsókeresztúr
  14. Szent István Ház (Possibilitas Egyesület), Vice
  15. Petrozsényi Szórványkollégium (Szent Ferenc Alapítvány), Déva
  16. Bonaventúra Szórványkollégium (Bonaventúra Társulás), Dés
  17. Szamosardói Szórványkollégium (Szamosardói Kós Károly Általános Iskola)
  18. Ady Endre Kollégium (Ady Endre Társaság), Bukarest
  19. Besztercei Szórványkollégium (Besztercei Református Egyházközség)
  20. János Zsigmond Unitárius Kollégium (Pro János Zsigmond Szövetség), Kolozsvár
  21. Németh László Kollégium (Schola Parentis Egyesület), Nagybánya
  22. Református Kollégium (Erdélyi Református Egyházkerület), Kolozsvár
  23. Szecselevárosi Szórványkollégium (Barcasági Csángó Egyesület)
  24. Csibész Ifjúsági Egyesület, Csíkszereda
  25. Mustármag-Kairos Egyesület, Marosvásárhely
  26. Bethlen Miklós Egyesület, Bethlenszentmiklós
  27. Pro Schola Mediensis Alapítvány, Medgyes
  28. Teodidaktos Humanitárius Alapítvány, Kolozsvár
  29. Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája, Kolozsvár
  30. Magyarlapádi Szórványközpont (Ethnika Kulturális Alapítvány)


3.számú melléklet
Felőoktatási háttérintézmények támogatási programja

  1. Apáthy István Egyesület (BBTE Biológia, ökológia)
  2. Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság (BBTE Földrajz és turizmus)
  3. Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány (BBTE Művészettörténet)
  4. Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért (BBTE Matematika-Informatika)
  5. Medea Egyesület (BBTE Média és újságírás)
  6. Politeia Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület (BBTE Politológia)
  7. Pro Oeconomica Egyesület (BBTE Közgazdaságtudományok)
  8. Pro Philosophia Alapítvány (BBTE Filozófia)
  9. Bolyai Társaság
  10. Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet
  11. Marosvásárhelyi Tanító- és Kántorképző (Marosvásárhely I. Vártemplomi Református Egyházközség)
  12. Pro Universitate Partium Alapítvány
  13. Egyetemi oktatók kedvezményes bérlakás támogatási programja (Iskola Alapítvány)


4. számú melléklet
Kulturális és tudományos médiatámogatási program

  1. Magyar Kisebbség (Jakabffy Elemér Alapítvány)
  2. Székelyföld folyóirat (Székelyföld Alapítvány)
  3. Napsugár gyermeklap (Napsugár Alapítvány)
  4. Erdélyi Művészet (Veres Péter Családi Vállalkozás)
  5. Helikon (Helikon Kulturális Egyesület)
  6. Korunk (Korunk Baráti Társaság)
  7. Látó (Aranka György Alapítvány)
  8. Művelődés (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület)
  9. Filmtett (Filmtett Egyesület)
  10. Matlap (Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság)
  11. Kellék (Pro Philosophia Alapítvány)
  12. Többlet (Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság)
  13. Játéktér (Játéktér Egyesület)


5. számú melléklet
Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja

  1. Aradi Kamaraszínház (Aradi Kamaraszínház Egyesület)
  2. Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
  3. Csíki Játékszín - Csíkszereda Önkormányzati Színháza, Csíkszereda
  4. Figura Stúdió (Figura Társaság), Gyergyószentmiklós
  5. Kiss Stúdió (Kiss Stúdió Alapítvány), Nagyvárad
  6. Kolozsvári Állami Magyar Színház
  7. Kolozsvári Magyar Opera (Kolozsvári Operabarátok Köre)
  8. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Tompa Miklós Társulat
  9. Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
  10. Nagyváradi Állami Színház - Szigligeti Társulat (Szigligeti Színház)
  11. Szatmárnémeti Északi Színház - Harag György Társulat (Proscenium Alapítvány)
  12. Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
  13. Tomcsa Sándor Színház (Pro Theatrum Alapítvány), Székelyudvarhely
  14. Yorik Stúdió (Yorick Kulturális Egyesület), Marosvásárhely
  15. Városi Színház (Vigadó Kulturális Alapítvány), Kézdivásárhely
  16. Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház
  17. Puck Bábszínház (Simeon Egyesület), Kolozsvár
  18. Brighella Bábszínház (Art Project Egyesület), Szatmárnémeti
  19. Matyi Műhely Bábszínház (M.M. Pódium Kulturális Egyesület), Nagyvárad
  20. Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda
  21. Háromszék Táncegyüttes, Sepsiszentgyörgy
  22. Udvarhely Néptáncműhely, Székelyudvarhely
  23. Maros Művészegyüttes (Folk Dancing and Musik Egyesület), Marosvásárhely
  24. Nagyvárad Táncegyüttes (Szigligeti Színház), Nagyvárad
  25. Lilliput Bábszínház (Szigligeti Színház), Nagyvárad
  26. M-Stúdió, (Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület), Sepsiszentgyörgy
  27. Csűrszínház Egyesület (Mikházi Csűrszínház Társaság)
  28. Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Gyermekfilharmónia Alapítvány)


Letölthető dokumentumok:

2016. évi Pályázati és elszámolási útmutató az erdélyi meghívásos pályázatok kezeléséhez

Erdélyi meghívásos pályázati felhívás 2016

Nyilatkozat

Nyilatkozat csekély összegű („De minimis”) támogatásról


Belépés a NIR-be

NIR elszámolási videók

Fenntartó

Letölthető logók